Bekeményít Joe Biden: cudar világ vár a fegyvertartókra
Szigorúbb fegyvertartási szabályok összeállítására kérte Joe Biden elnök az amerikai Kongresszust.
Szigorúbb fegyvertartási szabályok összeállítására kérte Joe Biden elnök az amerikai Kongresszust.
Irán a héten fémuránt állított elő, amelyet nukleáris fegyverek magjához használnak fel - derül ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által készített jelentésből. A fémurán termelését kifejezetten tiltja az Irán által 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodás. A lépéssel Irán valószínűleg az új amerikai vezetésre próbál nyomást helyezni az ellenük hozott szankciók feloldása céljából. Joe Biden azonban kizárta annak lehetőségét, hogy az amerikaiak a szankciók feloldásával próbálják jobb belátásra bírni Iránt, amely mostani lépésével azt kockáztatja, hogy nemcsak az Egyesült Államok viszonylatában, hanem az eddig párbeszédre nyitott európai országok szemében is elszigetelődik.
Élő televíziós fórumot tartanak mások mellett Joe Biden amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár részvételével a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) szervezői február 19-én, a koronavírus-világjárvány miatt elhalasztott tanácskozás hagyományos nyitó napján.
A múlt héten az USA-ban a szenátus és a kongresszus is jóváhagyta a demokraták 2021-es költségvetési törvénytervezetét. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy megvalósul az 1900 milliárd dolláros, Joe Biden nevéhez fűződő élénkítőcsomag, ahhoz még további bizottsági egyeztetések szükségesek. Ettől függetlenül rendkívül érdekes vita bontakozott ki vezető közgazdászok között a csomag várható hatásait illetően. Ez a vita azért volt különösen izgalmas, mert a résztvevők jellemzően egy szellemi táborhoz tartoznak, tehát nem arról volt szó, hogy a hagyományosan konzervatívabb, a fiskális élénkítést ellenző közgazdászok vitatkoztak az ausztériát ellenző, nagyobb költségvetési beavatkozást pártoló szakértőkkel.
Az Egyesült Államok újabb 200 millió adag koronavírus-vakcinát vásárolt, ami azt jelenti, hogy minden felnőtt számára biztosított lesz a kétdózisú oltás - jelentette be Joe Biden amerikai elnök az Országos Egészségügyi Központban (NIH) csütörtökön.
Újfajta katonai stratégia kidolgozásába kezdett a NATO, melybe beemelik a digitális teret és az űrt is, mint lehetséges hadszíntér az összfegyvernemi hadviselésben. A stratégia implementációja még évek kérdése, de Oroszországban máris „egzisztenciális fenyegetésként” értékelik a Szövetség törekvéseit és megelőző csapásra vonatkozó haditerv-javaslatot dolgoztak ki a légierő szakértői. Az orosz doktrínában újdonság, hogy a nukleáris fegyverek használatát mellőznék, inkább hiperszonikus rakétákkal és a légierővel támadnának kritikus NATO-célpontokat, mintegy „elrettentő jelleggel.” Túlzás lenne azt mondani, hogy háború van készülőben a NATO és Oroszország közt, de aggasztó, hogy olyan rossz a viszony a két szervezet közt, hogy mindkét fél tart a másik nyílt katonai agressziójától.
A tajvani kormány köszönetét és csodálatát fejezte ki Joe Biden amerikai elnök felé, amiért az a Hszi Csinping kínai elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélésen szóba hozta aggodalmat Kína Tajvanre nehezedő nyomásgyakorlásáról, a szárazföldi Kína ugyanis saját területeként tekint a szigetre.
Joe Biden új amerikai elnök megválasztása óta először beszélt szerda este telefonon kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel, akinek felvetette aggályait bizonyos emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatban is.
2020 komoly ralija után idén még jobban beindult a kannabisszal foglalkozó vállalatok részvényei körüli őrület, egészen elképesztő árfolyamemelkedéseket láthattunk a szektor papírjainál. Úgy tűnik, rendesen összeálltak a csillagok az ágazat számára, Joe Biden elnökké választásával, a demokrata "kék hullámmal", a közösségi tőzsdések felbukkanásával és az újabb dekriminalizáció elleni törekvésekkel üstökösszerűen emelkedett a szektor vállalatainak részvényárfolyama az elmúlt hetekben. Persze az eszeveszett raliban adódik a kérdés, hogy nem szaladt-e el a ló a befektetőkkel, nincsenek-e esetleg túlárazva a leginkább sztárolt vállalatok részvényei? Elemzésünkben többek között ennek is utánajárunk.
Két rossz hír is érkezett tegnap a Biden-kormányhoz: Irán vezetői először az atomprogramjuk kezdete óta azt nyilatkozták, hogy fontolgatják, hogy nem csupán békés célra fordítják a fejlesztést, Izrael titkosszolgálata pedig arról tájékoztatott, hogy Irán körülbelül két éven belül atomfegyverhez juthat - írja a New York Times.
Donald Trump korábbi amerikai elnök floridai klubjában nézte végig kedden a szenátusi vitát arról, hogy indulhat-e ellene alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) azt követően, hogy már nincs hivatalában, és dühös lett ügyvédeire, gyengének találta teljesítményüket.
Nem éppen indul barátságosan a viszony Joe Biden újdonsült amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor közt. Biden korábban zsarnoknak nevezte az elszigetelt ország vezetőjét, melyre válaszul Kim Dzsongun állami hírcsatornája közleményt adott ki, melyben azt írták, hogy Joe Biden „demens vénember” és „veszett kutya, akit bottal kell agyonverni.” Biden elnökválasztási kampánya során látványosan kerülte a most már nukleáris robbanófejekkel felszerelt Észak-Korea kérdését, mostanra viszont már kezd körvonalazódni az, hogy az új elnök jó eséllyel nem folytatja majd Donald Trump szankciós hadjáratát, sőt, bizonyos büntetőintézkedéseket még fel is oldhatnak, ha a KNDK is lépéseket tesz a denuklearizáció felé.
Az Egyesült Államok első alkalommal küld B-1-es bombázókat Norvégiába. Ezzel adta Moszkva tudatára az amerikai kormány azt, hogy az amerikai haderő jelen lesz a stratégiai jelentőségű északi sarkköri régióban és meg fogja védeni szövetségeseit bármilyen orosz agressziótól – írja a CNN.
Joe Biden nem oszlatja fel a Donald Trump által alapított amerikai űrhaderőt – jelentette be nemrég Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője.
Míg a Kongresszus a héten lázban ég a Trump ellen indított alkotmányos felelősségre vonási eljárástól (impeachment), a Fehér Ház látványosan távol tartja magát az eseményektől - írja a Politico.
Ma este kerül sor Donald Trump második alkotmányos felelősségre-vonási eljárásának tárgyalására az amerikai szenátusban. Trumpot azzal vádolják, hogy zendülést bujtott fel, amikor tüzes beszéde után hívei megostromolták a Capitoliumot január 6-án. Nagyon csekély az esély arra, hogy Donald Trumpot bűnösnek kiáltják ki, hiszen 17 republikánus szenátor támogatása kellene ahhoz, hogy a volt elnököt elítéljék, de a párt szenátorainak többsége az egész eljárást alkotmányellenesnek találja és korábban azzal is próbálkoztak, hogy tárgyalás nélkül elkaszálják az egészet. Ha mégis bűnösnek találják Trumpot, akár örökre eltilthatják attól, hogy az elnöki székért induljon, ezzel pedig politikai ambícióinak is valószínűleg vége.
A héten meneszthetnek több, Trump által kinevezett államügyészt az Egyesült Államokban. Csak azokat nem érintheti a dolog, akik folyamatban lévő vizsgálatban vesznek részt - írja a CNN.
Ali Hámenei, iráni legfelső vezető múlt vasárnap azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak előbb az összes Iránt sújtó szankciót meg kell szüntetnie ahhoz, hogy visszatérhessenek a 2015-ös atomalkuban foglaltakhoz. Joe Biden azonban kizárta annak lehetőségét, hogy az amerikaiak tegyék meg az első lépést ez ügyben - írja az NPR.
Az Egyesült Államok új elnökének klímapolitikájáról és a klímaváltozás elleni lehetséges lépésekről beszélgetett Bartus Gábor környezetgazdásszal Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
Kimondottan jó hetet tudhatnak maguk mögött a tengerentúli vezető börzék, az S&P 500 és a Nasdaq is új történelmi csúcson zárt pénteken, a Dow a hét minden kereskedési napján emelkedni tudott, erre utoljára augusztusban volt példa. A remek teljesítményt ma is emelkedés követheti a határidős részvényindexek állása alapján, a jelenlegi helyzettel kapcsolatban két elemző is megszólalt.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.